Nyomdatörténeti szemelvények: LITOGRÁFIA

A litográfia az olajos, zsíros anyagok és a víz kölcsönös taszításának elvén alapul. Egy simára csiszolt porózus kőlapra, többnyire mészkőlapra speciális, koromból és zsírból készült litográfiai krétával rajzolnak. Ez a kőrajz. A kőlapot megnedvesítik, majd olajos nyomdafestéket raknak rá, ami a rajz vonalain megtapad, a kőlap nedves részein viszont nem, így az odakerült festék egyszerűen eltávolítható. A nyomtatásra szánt papírlapot a kőlapra helyezik, majd hozzápréselik. A nagy nyomásra az olajos részek átadják a festéket, így jön létre a litográfia.

A többszínű nyomathoz több kőlap szükséges. Ez esetben minden szín külön kőlapot kap, és ügyelni kell rá, hogy a lapot pontosan helyezzék el, hogy a kontúrok illeszkedjenek.

Ezt az eljárást Alois Senefelder találta fel 1796-ban, és 1799-ben a budai polgármester, Laszlovszky József már berendezett litográfiai síknyomtatót a budai várnegyedben lévő Városházán. A litográfia kedvelt módszer volt a 19. században, olyan mesterek űzték, mint Orlai Petrics Soma, Barabás Miklós, az első hazai előállítású postabélyeg is ilyen technikával készült a kiegyezés után, 1871-ben.

Színes nyomatokat Henri de Toulouse-Lautrec és Alfons Mucha is készített. Toulouse-Lautrec újított az eljáráson, fogkefével seperte fel a festéket, így optikai keveréssel változatos színeket tudott létrehozni plakátjain. A 20. század elején és már Toulouse-Lautrec előtt is főként plakátokat nyomtattak ezzel az eljárással. Alfons Mucha a szecesszió szellemében, Faragó Géza már az art déco stílusában alkalmazta. A 20. század második felében a modern nyomdatechnikai eljárások kiszorították, napjainkban kizárólag művészek foglalkoznak litográfiákkal.

Forrás: wikipedia